Mennyire szereted azt, amit csinálsz?
Mennyire szereted azt, amit csinálsz?
(és mi történik, ha a válasz az, hogy „egyáltalán nem”)
Sok vállalkozón látom — és ezt nem lehet szépíteni —, hogy nem szeretik azt, amivel foglalkoznak. Nem kiégtek, nem elfáradtak. Egyszerűen már régen elveszett a kapcsolatuk azzal, amit csinálnak. Van, akinél ez közöny, van, akinél kifejezett undor. És mégis csinálják tovább. Nap mint nap.
Ez az a pont, ahol a vállalkozás már nem önmegvalósítás, hanem túlélési stratégia.
Legyünk őszinték: az életben nem mindig azt csináljuk, amit szeretnénk. Vannak időszakok, amikor kompromisszumokat kell kötni, amikor olyan munkát vállalunk el, amit inkább kényszernek élünk meg. Ez önmagában nem probléma. A gond ott kezdődik, amikor ez az állapot állandósul, és közben senki nem meri kimondani, hogy ez hosszú távon fenntarthatatlan.
Ha abból kell megélned, amit csinálsz, és közben gyűlölöd, akkor nem az a kérdés, hogy „mit szeretsz csinálni”, hanem az, hogy hogyan lehet ebből a helyzetből kijönni úgy, hogy közben nem omlik össze minden.
Ilyenkor nem instant megoldásokra van szükség, hanem mentális újrakeretezésre. Támpontokra. Olyan kapaszkodókra, amelyek segítenek áthuzalozni az elmét egy kevésbé romboló, és ezáltal produktívabb állapotba. Nem azért, hogy minden hirtelen szép legyen, hanem hogy egyáltalán működőképes maradjon.
Ezért tartom fontosnak azokat a beszélgetéseket, amelyeket az ügyfeleimmel folytatok. Nem felszínes egyeztetésekről van szó, hanem valódi megismerésről. Mert ha csak a felszínt látom — logót, weboldalt, kampányt —, akkor én sem tudok igazán segíteni. Az igazi problémák ugyanis ritkán ott vannak, ahol elsőre keressük őket.
Ezeken a konzultációkon gyakran az történik, hogy az ügyfél saját maga számára is új dolgokat fedez fel. A vállalkozásáról. A motivációiról. A frusztrációiról. Arról, hogy miért fáradt el, és mikor ment félre valami. Ez nem mindig kényelmes, de rendkívül értékes.
Nyitottnak lenni nehéz. Főleg egy olyan közegben, ahol a vállalkozónak erősnek, magabiztosnak és sikeresnek kell látszania. Pedig az őszinteségnek van egy különös tulajdonsága: nem kerül semmibe, mégis hatalmas hozadéka lehet.
Brandet — legyen az személyes vagy céges — nem lehet felületesen építeni. A piac sokkal érzékenyebb, mint gondolnánk. Megérzi a bizonytalanságot, a kiégettséget, az érdektelenséget. Ugyanígy megérzi az őszinteséget is. Minél inkább vállaljuk azt, akik vagyunk, annál inkább tud kapcsolódni hozzánk a környezetünk.
Igen, az őszinteség ijesztő. Igen, kockázatos. De értékteremtő.
Nem azt jelenti, hogy mindent ki kell tenni az asztalra. Azt jelenti, hogy nem hazudunk magunknak. És ez az a pont, ahol a valódi változás elkezdődhet. Nem egyik napról a másikra. Nem látványosan. Hanem fokozatosan, tudatos döntéseken keresztül.
Ha ma nem szereted azt, amit csinálsz, az nem kudarc. Az viszont probléma, ha ezt észrevétlenül elfogadod végállomásként.
A kérdés tehát nem az, hogy mindig azt csinálod-e, amit szeretsz. Hanem az, hogy teszel-e azért, hogy egyszer közelebb kerülj hozzá.
